Since we are living in Dresden for 9 months, I don’t really deal with my photos. Maybe because it’s very-very hard to take photos of people in Germany. Almost everyone is paranoid. Whenever you start to raise your hand with your camera or mobile phone to take picture, everybody within 10 meters, sometimes 20 meters, their turn their faces to the other way or cover their faces with their hands. And of course quite lot start to speaking about their rights.

/ Mióta Drezdában élünk – már 9 hónapja – nem igazán foglalkozom a fényképeimmel. Talán mert szinte lehetetlen képeket készíteni emberekről Németországban. Totál paranoidok. Elkezded felemelni a kamerádat vagy okos telefonodat és 10, néha 20 méteres körzetbe mindenki elfordítja a fejét a másik irányba, vagy eltakarja az arcát a kezével. No meg nem is túl kevesen, azonnal hangot adnak a jogaiknak, amit te épp meg akarsz sérteni.

For me the best way to take photos is to use my small, compact camera. Maybe because it’s smaller than a smart phone, or because it’s red. Anyway, their radar can’t feel it usually. But it takes bad quality pictures, and I can’t use it in lot of different light conditions… So I’ve never arrived home with the exciting feeling: I want to see my new photos right now!

/ Azért megtaláltam a módot, hogy képeket készítsek. A kicsike, kompakt kamerám valahogy nem üti meg az ingerküszöbüket általában. Talán mert kisebb, mint egy mobil, vagy mert piros. Nem igazán tudom. De a radarjuk valahogy nem fogja. De amilyen kicsike ez a masina, olyan szar képeket készít, ráadásul egy csomó fényviszonyban használhatatlan… Így mióta itt vagyunk, még sosem értem haza azzal az izgatott érzéssel, hogy most azonnal akarom látni, milyen képeket készítettem!

But how amazingly useful can be this ‘stay home for your health’ thing. I like my pictures or not. I’m feeling anger when I seeing them or not. I finished all of them yesterday! And I’m going to show you the better ones in the nearest future.

/ Még is milyen csodálatosan hasznos bír lenni ez a ‘maradj otthon a seggeden az egészségedért’ dolog. Ha bírom a képeimet, ha nem. Ha érzek dühöt, miközben nézem őket, ha nem. Tegnapra végül átrágtam magam az összesen. És meg is fogok belőlük pár, jobban sikerültet mutatni a közeljövőben, szép sorjában.

Next to my personal unconfortable feeling with this habit, my personal opinion is: this is a very bad way. If the professional photographers, cameramen can’t take pictures about events because it’s not allowed, without documents we are going to lose our past very early. But Germany is not my home country, so I just hope so the other countries won’t follow them…

/ Amellett, hogy mennyire kényelmetlenül érzem magam ettől a hozzáállástól – ami az én személyes bajom tulajdonképpen – globálisan veszélyes, de minimum rettenetesen rossz útnak tartom ezt. Amennyiben nem engedélyezett a profi fotósoknak és operatőröknek sem, hogy felvételeket készítsenek nyilvános illetve hivatalos eseményeken, így nem készülnek róluk dokumentációk, baromi hamar elveszik a múltunk. Mondjuk nem német vagyok, szóval nem az én jelenleg megélt, jövőben már múltnak tekinthető történelmem veszik el, így csak reménykednem kell, hogy mi, és remélhetőleg a többi ország nem követi őket…