It was a fucking big mountain in my way. I started digging through myself on it. Why? Because I’m cissy to jump, lazy and impatient to walk around and the turn back is impossible.

/Egy baszott nagy hegyomlás került az utamba. Azon kezdtem átásni magam. Hogy miért? hát mert az ugráláshoz puhány vagyok, a megkerüléshez pedig teljes mértékben lusta és türelmetlen, visszafordulásról pedig szó nem lehet. 

So I scraped and dug and scraped and dug as a steppe mouse. I was full purblind. I’m just thinking about my goal. In the midway I stumbled and I fell into the total darkness. It made me halt.

/Így mint egy güzü kaparok, ások, kaparok, ások, teljes elvakultsággal, csak a cél lebeg a szemem előtt. Félúton megbotlok és elesek egyenesen bele a megtorpanásra ösztökélő teljes sötétségbe

I hesitated: ‘Should I have had to choose the walking?  I’m going in the right way? And what if I turned in the wrong way and I will find myself in my starting point, my hoping point for a better life?’

/Elbizonytalanodom, nem kellett e volna inkább mégiscsak sétálni inkább. Egyáltalán jó irányba haladok? mi van, ha elkanyarodtam és ugyanott kötök ki, ahonnan a jobb élet reményében elindultam? 

I decided, I have one life so I could’t do anything else just I could continue my journey. But I was blind so I wasn’t really find my goal. I worked a little, but I didn’t feel any kind of results so I sat down. I sulked. I felt sorry about myself for a little time.

/Úgy döntök, mindegy, egy életem-egy halálom, folytatom az ásást. De vaktában nehéz belőni a célt. Kicsit dolgozom, majd a tényleges eredmény érzékelésének hiányától leülök, duzzogok, sajnálom magam kicsit.

Then I scraped again with half power in the hopelessness odor of the pitch-black air. Shit work in progressed. As I didn’t do anything. I sat down and I went into my tantrums. At least the fireworks are spectaculars if anybody see anything in this bitches darkness.

/Aztán fél erővel, némi reménytelenség szagban kapirgálok tovább a vaksötétben. Szarul haladok. Olyan mintha nem csinálnék semmit. Leülök és hisztizek, az legalább látványos, persze ha látna bárki bármit ebben a kurva sötétben. 

I started again the work. I learnt the ropes, I found my good rhythm. ‘Will I have a luck finally? Perhaps I will finish it sooner than I believe it.’ I started became self-satisfied. But suddenly the land type changed. The shovels chipped. I halted again. I felt my impotence so I cried. Maybe I threw something somewhere and the situation was deteriorate further, because the wall collapsed on me a little. The mountain settled on me. I felt my death very dreadfully close. The meaningless life panted around me. I scared so I imagined myself to know and un-know stories. Of course happy ending stories. Every murmur and every rolling pebbles were tilted back me, so my nape will be crested and my brain numb…

/Újra neki veselkedek. Bele jövök, rátaláltam egy ritmusra. Lehet, hogy végre szerencsém van és hamarabb vége lesz mint hittem? már épp kezdenék önelégült lenni. Hirtelen más fajta föld kerül elém. Nem haladok vele. Elcsorbul az ásóm. Újra megtorpanok. Tehetetlenségemben sírok. Esetleg dobálok ezt-azt, ami csak tovább ront a helyzeten, mivel a fal kicsit visszaomlik. Rám telepedik a hegyomlás. Félelmetesen közelinek érzem a saját halálom. Körbe liheg az értelmetlen élet ádáz ebe. Rémületemben ismert és ismeretlen történetek világába képzelem magam. Persze csupa vidám happyend-be. Minden morajlás, apró kavics gördülés visszabillent, amitől tajtékos lesz a tarkóm és zsibbad az agyam… 

Meanwhile I wallowed in the full of give up marsh and I appointed my grave I realized that I achieved great things before I met this fucking big mountain. And because I achieved great things I imagined wonderful, productive future for myself. But instead of I cool one’s heels in this fucking big mountain’s stomach. I lost. I couldn’t find the way. I was in the barrier heap sea. I felt sorry about myself.

/Miközben a teljes feladás mocsarában dagonyázva jelölöm ki saját sírom, eszembe jut mi mindent értem el a baszott hegyomlás előtt. És a nagy dolgokhoz mérten micsoda csodás, teremtő jövőt képzeltem el magamnak. Erre itt rostokolok a baszott nagy hegyomlás gyomrában, elveszve, utat nem találva, akadályhalmok tengerében, sajnálva magam. 

I imagined: ‘I couldn’t die but I will stick in this fucking big, labyrinth stomach of this fucking big mountain. I will dries up, I will grope in the dark, and I will drag myself for the rest of my life.’ That wasn’t an option! Wasn’t! Wasn’t! and Wasn’t! I refused to idle in the maze which other people done. Cuntsmoke! I’m worth more than it! Cuntsmoke! I’m know more than it! Cunstsmoke! I’m supposed to do more! I soaked myself and I kept the air inside. I felt I can wade into any kind of wall. I gaped with my helium-filled jaw. The ‘stuck between my teeth’ toothpick concerned a pebble and It was sparks. My breath was ignited.

/Elképzelem, hogy mégsem halok meg, de itt ragadok a baszott nagy hegyomlás baszott nagy útvesztő gyomrában és már semmi több nem vár rám az életben, mint sötétben tapogatózva, összeszikkadva, vonszoljam magam előre-hátra-jobbra-balra várva a véget. Na azt már nem! Nem! Nem! És Nem! Nem vagyok hajlandó mások által kreált úrvesztőkben ténferegni. Picsafüst! Én ennél többet érek. Picsafüst. Én ennél többet tudok. Picsafüst! Én ennél többre vagyok hivatott. Felszívom magam, bent tartom a levegőt. Úgy érzem bármilyen falon át tudok gázolni. Héliummal töltött pofám eltátom, a fogam között ragadt fogpiszkáló egy kavicsot súrolva szikrát kap. Belobban a leheletem. 

Suddenly light was shining correctly. So I took my notched spade. I became a friend with it. And we began to work on the remainders of the fucking big mountain.

/Hirtelen fény gyúlt rendesen. Így fogom a kicsorbult ásót, barátságot kötök vele, és nekiveselkedünk a baszott nagy hegyomlás maradék részének.